Ez olyan időszak, amikor a mák és dió mint hagyományos ízek kapnak egy kicsit helyet a palettán. A dióról pedig nekem mindig a gyerekkorom jut eszembe, főleg a nagymamám házi készítésű mennyei illattal, izzel rendelkező diótortája és persze apu diós szelete.

Néha elmehettem apukámmal vásárolni, természetesen az autósboltba, szóval semmi vásárlási túlkapásra nem kell gondolni. Mérhetetlen büszekséggel feszítettem az anyósülésen, legfőképp azért, mert egyébként anyukám ült elöl és ez így kivételes alkalomnak számított, az is, hogy ekkor apu csak velem mókázott, nekem mesélt sztorikat a munkájáról, barátairól.

Apu meglehetősen maszkulin módon vásárolt, tudta, hogy mi az a három dolog, amire szüksége van és ebbéli céljában nem befolyásolhatták szemérmetlen vevőcsalogató marketing eszközök, pénztárnál elhelyezett fogyasztói csapdák. Azt hiszem, hogy a gyakorlatias vásárlási szokásait a gyermekválallás törte át, meg szerintem ő is nagyon szerette ezeket a kis közös utakat, úgyhogy ennek jegyében vett mindketönknek egy-egy szelet inkább diós aromával, mint dió tartalommal rendelkező csokiszeletet. 

Kisgyerekként magától értetődően nagyon boldog voltam a csokival, de inkább a tudattal, hogy apu vette nekem.  Sajnos az örömnek nem sikerült az ízlelőbimbóimat olyannyira elbódítani, hogy finomnak tartsam a diós szeletkét. Ezért a visszaúton egy megfelelő pillanatban, a kicsit csócsált csokit visszacsomagoltam és bedugtam a kesztyűtartóba.

Valahogy úgy alakult, hogy másnap is el kelett menni az autósboltba, természetesen erről információt szerezve, már apukámat megelőzve ültem a kocsiba. Ahogy odaértünk, apu gyors mozdulattal nyúlt a kesztyűtartóba valamilyen papírkáért, ami alapján azt hiszem izzót vett volna. Természetesen fény derült a turpisságra, vagyis a csócsált csokira. Apukám csalódottan rám nézett, hogy miért nem mondtam, hogy nem szeretem. A kérdést megelőzve válaszoltam, hogy nem dehogyis nagyon finom volt, csak annyira tetszett a tegnap, hogy legalább a csokiból el akartam rakni mára.

Természetesen megkaptam a szükséges szülői szigort, hogy nem a legalkalmasabb helyet választottam egy melegebb időben olvadó csoki számára és vigyázni kell a dolgainkra, amit drága pénzen veszünk. . . De azért apukámat meghatotta a gyermeki lelkesedésem,  - azt pedig tudta, hogy "pockolós" vagyok, tekintve, hogy ő nevezte el így azt a szokásomat, hogy szerettem a kis dolgaimat magamhoz begyűjteni legyen szó édességről vagy játékról...

És ahogy azt már mondtam a gyermekvállalással a fogyasztói hajlandóság apukám is megérintette, ezért ez alkalommal két szelet diós csokit is vett nekem. :)